A tartalomjegyzékek használata

Honlapunkon (a Lapszámok menüpontban) PDF formátumban tesszük közzé folyóiratunkat. Portálunk belső keresőmotorja azonban nem támogatja a PDF fájlokon belüli keresést.

[Ennek technikai oka van: a PDF-ek a webszerveren statikus fájlként (bináris formátumban) tárolódnak; a honlap szöveges tartalma viszont, a tartalomkezelő rendszer adatbázisában, szabad szövegként (string-ként), azaz kereshető formában van jelen.]

Hogy a teljes szövegű kereshetőség hiányában, az egyes folyóiratszámok tartalmi feltárását és – legalább a közlemények szerzői és címei szerinti – gyorsabb kereshetőségét biztosítsuk, a jelen Tartalomjegyzékek menüt készítettük, amelyben minden egyes évfolyam számainak tartalomjegyzéke, szabad szöveges (tehát kereshető) formátumban is megtalálható.

Keresni a fenti vízszintes főmenü jobb szélén látható „Keresés” szövegmező segítségével lehet. A keresőkifejezés beírása után, az Enter billentyűt megnyomva, látni fogjuk a honlap teljes, szabad szöveges tartalma alapján elvégzett keresés eredménylistáját (ahonnan az egyes találatok megnyithatók).
(Fentiek szerint, ez a keresési lehetőség csak a honlap szöveges tartalmára, közte a Tartalomjegyzékek menü alatt található tartalomjegyzék-oldalakra terjed ki; a PDF-ek teljes szövegére nem!)

A használhatóság megkönnyítése érdekében, az adott folyóiratszám tartalomjegyzék-oldala, a Lapszámok oldalon lévő táblázatból, az illető lapszám sorának végén található („Tartalomjegyzék” feliratú) linkkel is elérhető.

Az adott folyóiratszám tartalomjegyzék-oldalának tetején lévő („Teljes folyóiratszám” feliratú) linkre kattintva, megnyitható a teljes lapszám (PDF formátumban).

A tartalomjegyzék-oldalon lévő táblázat az egyes közlemények adatait tartalmazza. A „Cím” oszlopban lévő valamely linkre kattintva, megnyílik a teljes folyóiratszám, a kiválasztott közlemény első oldalánál.

Turul – 2024. évi (97. évf.) 4. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 29,0 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Rácz György – Szabó CsabaA magyarországi aranybullák archeometriai vizsgálatapp. 169–172.Beköszöntő – Aranybulla 800
Orosz PéterA magyarországi aranypecsétek készítéstechnikai vizsgálatapp. 173–205.Értekezések
Csobay-Novák CsabaRadiológiai szakvélemény az Országos Levéltár aranypecsétjeirőlpp. 206–209.Kisebb cikkek
Mozgai Viktória – Bajnóczi BernadettMagyarországi gyűjteményekben őrzött aranybullák roncsolásmentes kézi XRF vizsgálatának eredményepp. 210–216.Kisebb cikkek
Kertész Zsófia – Angyal Anikó – Döncző Boglárka – Furu Enikő – Papp Enikő – Szikszai ZitaAranybullák anyagösszetétel vizsgálata röntgenfluoreszcencia (XRF) módszerrel. Kutatási jelentéspp. 217–228.Kisebb cikkek
Kozma IstvánVizsgálati jegyzőkönyvpp. 229–232.Kisebb cikkek

Turul – 2024. évi (97. évf.) 3. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 6,1 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Neumann Tibor„Harminczhat-pecsétes oklevél 1511-ből”. (Sokpecsétes oklevelek és királyi tanácslisták a Jagelló-korból)pp. 113–126.Értekezések
Avar AntonCímereslevelek taxái a Magyar Kancellárián a 16–17. századbanpp. 127–134.Értekezések
Soós IstvánMég egyszer Bessenyei György arcképérőlpp. 135–145.Értekezések
Laczlavik GyörgyA királyi kúria bíráinak archontológiája Magyarországon 1526–1570pp. 146–150.Kisebb cikkek
Kovács EleonóraEgy persorozat vázlata. Az Esterházy–Apraxin perekpp. 151–156.Kisebb cikkek
Laczlavik GyörgyZáró beszámoló az „MNL OL 1526–1570 közötti iratainak feldolgozása és online publikálása” c. K 128695 azonosító számú NKFIH pályázat keretében 2018. szeptember 1. és 2024. március 31. között végzett munkárólpp. 157–166.Beszámolók
Rácz GyörgyTringli István: Hatalmaskodások a középkori Magyarországon.pp. 167–168.Könyvismertetés

Turul – 2023. évi (96. évf.) 4. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 4,5 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Laczlavik GyörgyA Károlyi különszám elép. 153.Értekezések
Dusnoki-Draskovich JózsefA „Madárember”. Egy 18. századi ferences szerzetes személyisége. Antonius Hueber atyapp. 154–164.Értekezések
Arany KrisztinaPest, Buda és Óbuda a 18. század közepén Therese Corzan naplója tükrébenpp. 165–172.Értekezések
Lengyel NóraAz udvariasság és illem nőtörténeti vonatkozásai Therese Corzan naplójábanpp. 173–177.Kisebb cikkek
Tóth ÁkosEgy regénybe illő házasság kezdete. Adalékok gróf Károlyi Ferenc és gróf Csáky Krisztina találkozásának történetéhezpp. 178–182.Kisebb cikkek
Bakó ZsigmondA Károlyi Kutatócsoport honlapja, a Magyar Nemzeti Levéltár elektronikus levéltári szakrendszerei és az ISAD(G) levéltári szabványpp. 183–192.Kisebb cikkek
Zsoldos TiborClarisse a Napcsillag. Különleges időkapszula az újpesti városháza felső homlokzatánpp. 193–204.Kisebb cikkek
Rigó Renáta„Károlyi mondja meg, hogy mit csinál az apja?!” – Interjú Károlyi Sándorralpp. 205–208.Interjú

Turul – 2023. évi (96. évf.) 3. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 9,8 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Pandula AttilaElőszó a Magyar Érdemrend megalapításának centenáriuma alkalmából rendezett konferencia előadásaihozp. 101.Értekezések
Sallay Gergely PálA Magyar Érdemkereszt / Magyar Érdemrend, 1922–1945pp. 102–110.Értekezések
Pallos LajosA Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemérem, 1946–1949pp. 111–117.Értekezések
Holmár ZoltánKülönleges érdemrendek a nyíregyházi Kállay Gyűjtemény rendjelgyűjteményébőlpp. 118–124.Értekezések
Ogoljuk-Berzsenyi AnettA Magyar Érdemrend adományozásai az egészségügyi dolgozók körébenpp. 125–129.Értekezések
Rainer PálA Magyar Érdemrend egyik kétszeres kitüntetettjének életútja: dr. Ambrózy Árpád m. kir. címzetes hadbíró altábornagypp. 130–136.Értekezések
Németh SzilviaAz első Csehszlovák Köztársaság katonai kitüntetései (1918−1938)pp. 137–142.Értekezések
Ogoljuk-Berzsenyi AnettBeszámoló a Szlovák Falerisztikai Társaság 2023. évi konferenciájárólpp. 143–144.Beszámolók
Benke TamásBeszámoló a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2022. évi tevékenységérőlpp. 145–151.Beszámolók
[szerző nélkül]A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2024. I. félévi előadásaip. 152.Beszámolók

Turul – 2023. évi (96. évf.) 2. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 4,7 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Körmendi TamásII. András első nagypecsétjének elvesztésérőlpp. 53–63.Értekezések
Rudolf VeronikaMegjegyzések I. Károly első és második házasságáhozpp. 64–72.Értekezések
Novák Ádám – Ölbei Tamás – Visegrádi RenátaMagyar zsoldosok címerei Mantovábólpp. 73–86.Értekezések
Halmágyi MiklósHol volt Gizella királyné Bakonybélnek juttatott szőlőadománya? – Mátra vagy Makra? Egy paleográfiai probléma birtoktörténeti vonatkozásaipp. 87–93.Kisebb cikkek
B. Halász ÉvaZágráb megye szolgabíráinak archontológiája 1333–1457 közöttpp. 94–97.Kisebb cikkek
Kovács ViktóriaMátyás király 1468. szeptember 29-i dekrétumának csonka példánya a körösnadányi Nadányi család pusztakovácsi levéltárábanpp. 98–100.Felejtés ellen való forgácsok

Turul – 2023. évi (96. évf.) 1. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 4,4 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Avar AntonA magyar királyi címereslevelek fogalmazványai és a kancelláriai formulariumok a 16–17. századbanpp. 1–16.Értekezések
Bauer MarcellHázy Ernő török tolmács és címereslevelepp. 17–22.Kisebb cikkek
Berzeviczy KláraA két Berzeviczy Ádám, Rákóczi fejedelem és Erzsébet királyné híveipp. 23–29.Kisebb cikkek
Németh PéterVízaknai (Őri) István, a királyi gyűrűspecsét őre, különös bíróságának jegyzője (1309–1349)pp. 30–41.Kisebb cikkek
Luterán-Turi SaroltaA rimaszécsi Széchy család 16–17. századi leszármazásapp. 42–48.Kisebb cikkek
Schmidt AnikóA Magyar Nemzeti Levéltár 2022. évi iratgyarapodásaipp. 49–52.Beszámolók

Turul – 2022. évi (95. évf.) 4. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 6,0 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Fodor LászlóÚjabb adatok az ecsedi vár tisztségviselőinek portréjáhozpp. 145–157.Értekezések
Borókay ZsófiaFrankföldről a pesti polgárságig: Pecz Samu családi gyökereipp. 158–169.Értekezések
Gaálné Barcs EszterZászlószentelések a két világháború közöttpp. 170–175.Kisebb cikkek
Reisz T. CsabaCsáky Rudi szerelmeipp. 176–181.Kisebb cikkek
Benke TamásBeszámoló a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2021. évi tevékenységérőlpp. 182–186.Beszámolók
Benke TamásIn memoriam Szirmay Gábor (1947–2021)pp. 187–192.Nekrológ

Turul – 2022. évi (95. évf.) 3. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 2,4 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Halász JánosIII. Béla 1181-es „írásbeliséget elrendelő” oklevelének historiográfiája és egyes tartalmi kérdéseipp. 97–106.Értekezések
Fodor LászlóA jenői Jeney család Zsarolyánbanpp. 107–121.Értekezések
Kádár TamásÚj adatok és észrevételek I. Károly (Róbert) király házasságai kérdéséhezpp. 122–127.Kisebb cikkek
Halmágyi MiklósBattonya és a Száraz-ér melléke a 15–16. századi magyar történelem forgatagábanpp. 128–135.Kisebb cikkek
Vass Csaba Géza„Tanullyatok az én romlásomon”: Fejezetek a nagykárolyi Károlyi család életéből – gróf Károlyi Ferenc és fia, Antal levelezésepp. 136–144.Kisebb cikkek

Turul – 2022. évi (95. évf.) 2. füzet

Teljes folyóiratszám (PDF – 4,4 MB).

SzerzőCímOldalszámRovat
Solymosi LászlóA 800 éves Aranybullárólpp. 49–52.Évforduló – Aranybulla 800
Pósán LászlóII. Frigyes aranypecsétes okleveleipp. 53–56.Évforduló – Aranybulla 800
Rácz GyörgyEmlékezés Borsa Ivánra – Életrajzi adatokpp. 57–59.Megemlékezés Borsa Ivánról
Albrechtné Kunszeri GabriellaA korszerű állományvédelem és az iratrestaurálás megszervezésepp. 60–65.Megemlékezés Borsa Ivánról
Kohút Sára – Laczlavik GyörgyA mikrofilmtár létrehozása az Országos Levéltárbanpp. 66–71.Megemlékezés Borsa Ivánról
Körmendy LajosBorsa Iván – a nemzetközi kapcsolatok alakítójapp. 72–73.Megemlékezés Borsa Ivánról
Cseh Gergő BendegúzBorsa Iván, a párt és az állambiztonságpp. 74–77.Megemlékezés Borsa Ivánról
Rácz GyörgyBorsa Iván és a középkori gyűjteménypp. 78–80.Megemlékezés Borsa Ivánról
Ress ImreBorsa Iván a vezetőtársak koszorújábanpp. 81–86.Megemlékezés Borsa Ivánról
B. Halász ÉvaKörös megye szolgabíróinak archontológiája 1348–1457pp. 87–94.Kisebb cikkek
Laczlavik GyörgyNyulásziné dr. Straub Éva (1946–2022) örökségepp. 95–96.Nekrológ